Student ReStart

Évente hagyományosan megrendezendő program a Student Start és Student REstart, amely nagy érdeklődésnek örvend a nagyváradi egyetemisták körében. 

A rendezvény minden év októberében és márciusában kerül megrendezésre, amikor is az egyetemisták visszatérnek a régi kerékvágásba, a szürke hétköznapokba, az egyetem falai közé. Ezért is játszik nagy szerepet az ifjúság életében, ugyanis megmozgatja őket, kezdeti löketet ad. Próbálunk minnél több olyan tevékenységet belevinni amelyben jól szórakozhattok.

Mint már említettük több programot ölel fel a rendezvény, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. A filmvetítéseknek általában az NMD Batyus Klubja ad helyet, ahol a filmguruk kellemes környezetben élvezhetik kedvenc filmjeiket. A gitárest egy kicsit nosztalgikusabb hangvételű, meghittebb, a zenekedvelőknek.  Természetesen gondoltunk a „kockákra” és számítógép kedvelőkre is, a Counter Strike versenyaz ő kedvükben jár. Legnagyobb népszerűségnek örvend a Póker est, amelyen 40-60 ember megmérettetik, végül a három legjobb viszi el a nyereményt. A játék helyszíne a Batyus Klub. Mivel a Póker egy szerencsejáték ezért alsó korhatárt kellett szabnunk ami 18 életév.

Az NMD-s bulik rengeteg fiatalt mozgatnak meg, mert nagyon jó italkedvezményeket harcolunk ki az egyetemistáknak, neves DJ-k biztosítják a jó hangulatot... A Student Start nemcsak az egyetemistáknak adja meg a kezdő pörgést hanem nekünk NMD-s szervezőknek is.

Student REstart
2012 március 5-9.

HETFŐ, március 5: 
- 17:00 NMD Társasági Tánckör megnyitó (középiskolásoknak)
- 19:00 NMD Társasági Tánckör megnyitó (egyetemistáknak/felnőtteknek). Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium, II. emelet.
- 19:00 Zakuszka nyílt nap. Rádiós műsorkészités, kulisszatitkok. Helyszín: Fekete Sas palota, NMD iroda, rádiós stúdió.
- 22:00 NMD Tánc EST. Helyszín: Moszkva Kávézó.

KEDD, március 6:
- 16:00 Fotókiállítás Konrád Csongor képeiből. Helyszín: Fekete Sas palota, NMD Batyus Klub.
- 18:00 Irány a SÍTÁBOR! Indulás az aranyosvölgyi sítáborba. Hazaindulás Csütörtök 17.00.
- 20:00 Zenés, Karaoke Est. Magyar élőzenés koncert a Dalfesztiválos versenyzőkkel, majd KARAOKE a közönséggel. Helyszín: Fekete Sas palota, NMD Batyus Klub.
- 22:00 NMD Student Party. Helyszín: Escape Club. 

SZERDA, március 7:
- 17:00 Tanügyi Szieszta. Egyetemisták ösztöndíj, pályázati lehetőségei, nyílt beszélgetés.
Helyszín: Fekete Sas palota, NMD Batyus Klub.
- 17:00 NMD Társasági Tánckör (középiskolásoknak), 19:00 NMD Társasági Tánckör (egyetemistáknak/felnőtteknek). Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium, II. emelet.

CSÜTÖRTÖK, március 8:
- 17:00 NMD Társasági Tánckör (középiskolásoknak), 19:00 NMD Társasági Tánckör (egyetemistáknak/felnőtteknek). Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium, II. emelet.
- 20:00 Pár SöR gyűlés. Egyetemista hetilap szerkesztőségi gyűlése. Helyszín: Fekete Sas palota, NMD Batyus Klub.

PÉNTEK, március 9:
- 17:00 Anivár MEET. Japán négy arca, Curry Est. Helyszín: Fekete Sas palota, NMD Batyus Klub.

 

Keress
Eseménynaptár
2017 Nov
H K Sz CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Mai programok:
Levelezőlisták
Felíratkozom
Echipamente barmixer