NMD Hírek
Onkentes program KENYAban az NMD tamogatasaval
2007-07-07
Önkéntes program Kenyában

Kenyai önkéntes programban vesz részt Moldován Félix, nagyváradi
egyetemista, aki 3 hét leforgása alatt egy iskolaépitési programban és
egy
gazdaságfejlesztési terv kidolgozásában segétkezik.

Kenya a világ egyik legszegényebb országa. Évente több millió eurós
segélyeket kap különbözõ országoktól és szervezetektõl [Egyesült
Államok,
Európai Unió, Unicef, Vöröskereszt, stb.]. Ennek ellenére a PIB-juk
[nemzeti össztermék] mégis a világon az utolsók közé sorolható.
Ezen helyzet az ország gazdasági állapotával magyarázható. Kenya minden
évben állami költségvetésének 80%-át, biztos módon, külföldi
segélyekbõl
kapja. Az egyedüli dolog ami ezt fenyegeti az, egyértelmûen, az ország
fejlõdése lenne. Kenyában semmi sem változott az elmúlt 10 évben. Ez a
kialakult helyzet teljesen megfelel az ország vezetésének. Sajnos, ha
minden másban szegénykedik Kenya, korrupcióban, maffiában, drog és
fegyvercsempészetben nem. Az évi költségvetésbõl hiányzó maradék 20%
ilyen
jellegü tevékenységekbõl folyik be.
Kenya, ugyanakkor még azon országok közé tartozik ahol az állami
tulajdon
szent és sérthetetlen. A legegyszerübben úgy lehetne leirni a
helyzetet,
hogy senkinek nincs semmilye! Mindenki 1 évig lakhat egy , az állam
által
minimálisra parcellázott területen, miután el kell költöznie onnan. Az
igazán érdekes része a dolognak az, hogy mindig mikor esik az esõ, a
“bérlõk” adót kell fizessenek érte. Kenyában létezik esõ adó is.
“Sokat sajnos nem tehetek annak érdekében, hogy a fentebb emlitett
adatok
megváltozzanak, de véleményem szerint akármilyen apró segitség is jól
jön
egy olyan országban, ahol a nép szegénysége merõ kifogás a korrupció és
a
maffia széleskürû gyakorlásához.” – Moldován Félix
Moldovan Félix, a kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetem, Európai
Tanulmányok Karának hallgatója idén nyáron július 9 - 30 között egy
Kenyai
kis faluba, Ngumbuluba fog önkénteskedni.
A program fõ célja egy agyag téglából elkészitett elemi iskola
felépitése
és átadása az ottani, több mint 500 tanúlni vágyó árvának. Az épület
fontosságát növeli az a tény is, hogy Ngumbulu 100 km-es körzetében ez
lesz az egyedüli, konkrétan tanulást szolgáló épület. Az épitkezésen
kivûl, Félix tagja lesz egy nemzetközi, diákokból alkotott csoportnak
is,
mely célja Kenya gazdasági problémáira megoldást szolgáló fejlesztési
terv
elkészitése. A nemzetközi szervezet mely a projektet koordinálja
biztositja a résztvevõknek a közelben lévõ törzsekkel való
kapcsolatfelvételt, ez által elõsegiti azt, hogy a tábor végére, egy
olyan
fejlesztési projekttet tudjon elõállitani a csoport, mely a valós
problémákra mutat lehetséges megoldásokat.
“Elsõ táborom lévén többet nem tehetek, de remélem az elkövetkezendõ
években vissza tudok majd menni és komolyabb feladatokat is el tudok
majd
vállalni.” – Moldován Félix
A programban való részvétel önkéntes alapú és önköltséges, melynek
értelmében a résztvevõ tériti a programban való részvétel minden
költségét
beleértve az utazási költséget is.
“Ez egy valós segitség. Olyan tipusú önkéntesség, melyben romániai
személyek az alacsony életszinvonal miatt csak nagyon kis számban
vesznek
részt, mivel költséges ugyan de hatékonyabb és eredményesebb mintsem
egy
segélyszervezetnek pénzbeni támogatást nyújtani gyûjtések során, mely
adomány útja aztán nem követhetõ tovább.” – Debreczeni Sándor, NMD
elnök
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség fontosnak tartja a romániai magyar
fiatalok önkéntes programokban való részvételét. Az eddigiekben a
Diákszövetség az Európai Önkéntes Szolgálat révén 5 fiatalnak segitett
6-12 hónapos periódusban különféle szakmai programokban résztvenni
Magyarország területén.
“Ebben az esetben az önkéntesség egy másik formályában való részvételt
volt lehetõségünk anyagilag támogatni” – Debreczeni Sándor, NMD elnök
“Ez úton szeretnék köszönetet mondani a Nagyváradi Magyar
Diákszövetségnek, szüleimnek és barátnõmnek, azért a segitségért amit a
folyamat lezajlása idején nyújtottak. Köszönöm!” – Moldován Félix
Hasonló programokról további információkat a www.yap.ro internetes
oldalon
lehet találni, valamint a YAP (Youth Action for Peace) kolozsvári
kirendeltségén. A szervezet széleskörû programajánlatokkal látja el az
érdeklõdõket a világ különbözõ pontjain, beleértve Észak- és
Dél-Amerikát,
Ázsiát és Afrikát is. A helyhez hasonlóan a tevékenységi skála is
meglehetõsen szines a tanitáson, faültetésen, különbözõ fejlõdési
projektek elkészitésén át az épitkezésig mindent felölel.

Tovább
NMD Diákbuli!
2007-07-02

NMD DiakBuli!
Julius 14, szombat, 22.00 ora,
No Problem Diszko.
Meglepetes: 2 tancos FIU es 2 topless LANY!


Tovább
HABPARTY - NMD DiákBuli
2007-06-24
HABPARTY - NMD DiákBuli

Idõpont: június 30, szombaton, 22.00 óra
Helyszin: No Problem Diszkó
Fergetes hangulat, versenyek, 10 000 LITER HAB, dedikáció, stb.
GYERE EL TE IS!
Beugró: 5 RON

Tovább
Palyazati felhivas
2007-06-18
Pályázati kiírás:

A Parola Közhasznú egyesület – a bihari régió határmenti ifjúsági
közösségeinek kapcsolatépítõ programján belül – pályázatot ír ki a
történeti Bihar kultúrrégiójában, illetve Biharban és Bihorban élõ és
tanuló végzõs középiskolások, illetve fõiskolai és egyetemi hallgatók
részére a következõ témakörökben:
A József Attila életmûrõl:
1. Témakör: A költõ stílusváltásai az életmû tükrében.
2. Témakör: Az életmû túlsó oldala: az értekezõ próza.
3. Témakör: József Attila és a nemzeti kérdés: „…a többi nép közt
elvegyültem én, majd kiváltam, hogy azután kiváljon sok gondom közül ez a
költemény.”A költõ magyarságkifejezõ lírai „logikája”.
4. Témakör: „ Kiterítenek úgyis.” – a költõ mozgalmi kalandja.
Az elemzések illetve esszé jellegû munkák, dolgozatok terjedelme a
minimum öt és maximum tíz szövegszerkesztõ ben gépelt oldalt ne haladja
meg. A Táncsics Mihály Alapítvány által támogatott pályázat minden
témakörben az elsõ helyezettet jutalmazza tízezer forint készpénzzel,
melynek járulékait az egyesület fedezi a pályázatból. A Gyula Ferencné
országgyûlési képviselõ által vezetett szakos tanárokból álló zsûri az
értékelhetõ pályamunkákat a magyar tudomány ünnepén megrendezésre kerülõ
konferencián értékeli, amelyre a fiatal pályázókat természetesen meghívja.
Tehát a beadási határidõ 2007 november 3. A pályamunkákat az egyesület
elérhetõségei közül bárhová el lehet juttatni –jeligével megjelölve – a
következõ kommunikációs csatornákon: 4100. Berettyóújfalu, Pf. 20.-as
levelezési címre, vagy a 4100. Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. E. u. 27. sz alá
címezve, vagy faxon a 06-54 500-299 –es fax számra, de E-mailen is
fogadjuk a pályázatokat a parolaegylet@ freemail. hu egyesületi címre.

Tovább
HAB PARTY - NMD DiákBuli
2007-06-12
HAB PARTY - NMD DiákBuli

Idõpont: június 16, szombaton, 22.00 óra
Helyszin: No Problem Diszkó
Fergetes hangulat, versenyek, SOK-SOK HAB, dedikáció, stb.
GYERE EL TE IS!
Beugró: 5 RON

Tovább
Nyári Szabad egyetem és Diáktábor
2007-06-08

A tizennyolc éves Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2007 július 17-22. között.

Részletek: http://www.tusvanyos.ro/ 


Tovább
EU Tábor2007 - július10-15
2007-06-08

Ha komolyan szeretnél laza maradni egy héten keresztül, ha érdekelnek az Európai Unióval kapcsolatos előadások, szekcióülések, workshopok, illetve szereted a vetélkedőket, sportot, koncerteket és bulikat - akkor te a mi emberünk vagy. Mindössze 50 lejbe kerül az EU Tábor 2007-en való részvétel a festői Tusnádfürdőn, és az ár tartalmazza a szállást és az étkezést is.

További részletek: http://eutabor.miert.ro/


Tovább
Copy Center nyilt az IFJÚSÁGI KÖZPONTBAN
2007-06-08
MÁSOLÓ KÖZPONT (Copy CENTER) nyilt az IFJÚSÁGI KÖZPONTBAN.
Legalacsonyabb áron, Nagyváradon a legmodernebb berendezésekkel csak
NÁLLUNK MÁSOLHATSZ és NYOMTATHATSZ!

Dijszabások:
- fénymásolás: 5 bani (500 régi lej)
- nyomtatás: 15 bani (1500 régi lej)

NYITVATARTÁS:
HÉTFÕ-PÉNTEK: 10.00 - 22.00 óra között.

HAMAROSAN:
- Szines nyomtatás
- vágás, tûzés, fûzés, stb.
- Diploma-munka nyomtatás és KÖTÉS

Nézz be hozzánk!

Cim: Ifjúsági Központ, Nagyvárad, Fekete Sas Palota (NMD Pince)

Tovább
NMD DiakBuli
2007-05-26
NMD DiákBuli
Idõpont: 2007. június 2, szombat, 22.00 óra
Helyszin: No Problem Diszkó
Beugró: 3 RON
EXTRA: meglepetés versenyek!
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!!

Tovább
Álláshírdetés
2007-05-22
Nagyvaradon Egyetemistakat keresunk NAPI 6 oras munkaidore 500 RON/ho fizetesert
NAGYON SURGOSEN! edeklodni a 0749 210 145-os szamon lehet!

Tovább
Keress
Eseménynaptár
2017 Nov
H K Sz CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Mai programok:
Levelezőlisták
Felíratkozom
Echipamente barmixer