Mecénás ösztöndíj
NMD hírek - 2010. március 05. "Segítsd a jót, hogy kítűnővé váljon"
A pályázat megnevezése: „Mecénás Ösztöndíj"
Az elnyerhető ösztöndíj összege: 200 RON/hónap
Pályázat leadási határidő: 2010. március 5.
Ösztöndíj folyósítása: havonta
Ösztöndíj folyósításának maximális időtartama: 10 hónap
Pályázhatnak: azok a hallgatók, akik:
- nappali tagozaton állami, magán vagy egyházi felsőoktatási intézményben, alapképzésben vesznek részt a 2009/2010-es tanévben;
- Bihar megyei állandó lakhellyel rendelkeznek vagy, valamelyik nagyváradi székhelyű egyetemen tanulnak;
- román állampolgárságúak és vállalják, hogy tanulmányaik befejeztével legalább öt évig a szülőföldön maradnak
- a 2008/2009-es tanulmányi év átlageredménye, illetve a 2009-es egyetemi felvételi átlageredménye eléri, illetve jobb, mint 8-as.
Figyelem! A fenti felvételi átlag elérése és a pályázati feltételeknek való megfelelés csupán a jelentkezés előfeltétele és nem jelenti az ösztöndíj elnyerését.
Nem pályázhatnak:
- a levelező, esti, részképzésben valamint távoktatásban résztvevő hallgatók.
A pályázat résztvevője a pályázaton való részvétellel elfogadja az alábbiakat:
- a beérkezési határidő után érkező, valamint a pályázó által alá nem írt pályázat érvénytelen;
- kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlanságot állít vagy tény(-eke)t hallgat el, illetve aki az előírt mellékleteket hiányosan, formailag nem az előírt módon nyújtotta be, valamint az adatlapot olvashatatlanul vagy félreérthetően töltötte ki;
- az értékeléshez pontosítás végett, további adat, információ illetve dokumentum kérhető, amely csatolandó a pályázathoz;
- a nem igazolt állításokat nem vesszük figyelembe;
- fellebbezni az eredményhirdetést követően három napon belül lehet a kuratóriumhoz.
Csatolandó iratok:
- pályázati adatlap (elektronikusan kell kitölteni és a nyomtatás után aláírni, a bursamecena@yahoo.com e-mail címről lehet igényelni);
- mellékletek listája (elektronikusan kell kitölteni és a nyomtatás után aláírni, a bursamecena@yahoo.com e-mail címről lehet igényelni);
- hivatalos igazolás a hallgatói jogviszonyról;
- hivatalos igazolás a felvételi eredményről vagy a 2008/2009-es év átlagáról (szerepeljen az igazoláson, hogy integralista);
- igazolás a tudományos konferenciákon, tantárgyversenyeken, kiállításokon, koncerteken való részvételről (az oklevél fénymásolata, vagy TDK, tantárgyversenyi szervezőtől részvételi igazolás);
- az illető karon oktató tanár ajánlása (az ajánláson kell szerepeljen a tanár neve, tudományos fokozata, egyetemi elérhetősége - telefonszám, fax vagy e-mail);
- igazolás a nyelvvizsgáról (az oklevél fénymásolata);
- diákszervezeti ajánlás, hitelesített tevékenységi beszámoló;
- igazolás a tanulmányi utakon való részvételről, publikáció másolata és a kiadvány megnevezése, amelyikben megjelent;
- eredeti aláírással ellátott önéletrajz;
- eredeti aláírással ellátott vállalás, hogy tanulmányai befejeztével legalább öt évig a szülőföldön marad;
- legalább egy de maximum két oldal pályázati indoklás (miért tartja fontosnak a pályázatot, mire szeretné fordítani a pályázatból bejövő pluszforrásokat, mennyire segítené az ösztöndíj abban, hogy szakmailag továbbfejlődjön, stb.);
A pályázatokat személyesen vagy postai úton lehet eljuttatni a következő címre:
Ifjúsági Központban (Nagyváradi Magyar Diákszövetség), Unirii (Szent László) tér 2-4 (Fekete Sas Palota),
Nyitvatartás: hétköznap 10.00-22.00 óra között,
Email: bursamecena@yahoo.com
Tel: 0359 401 146
Pontrendszer
1. Tanulmányi átlag (maximum 20 pont):
8.00 0 pont
10.00 20 pont
Minden 8-as fölötti 0.10 tanulmányi átlag növekedésért jár egy pont
2. Tudományos Diákköri Konferenciákon, tantárgyversenyeken, kiállításokon, koncerteken szerzett oklevelek, diplomák, helyezések (maximum 14 pont):
| Díj / helyezés | Helyi | Országos | Nemzetközi |
| I. díj | 4 pont | 6 pont | 10 pont |
| II. díj | 3 pont | 5 pont | 8 pont |
| III. díj | 2 pont | 4 pont | 7 pont |
| Részvétel | 1 pont | 2 pont | 3 pont |
3. Érvényes nyelvvizsga (maximum 10 pont):
helyi színtű nemzetközi
alapfok 2 pont 5 pont
középfok 5 pont 8 pont
felsőfok 8 pont 10 pont
4. Publikáció (max. 14 pont)
|
| Ismeretterjesztő jellegű folyóiratban | Helyi szakmai folyóiratban | Országos szakmai jellegű folyóiratban | Nemzetközi szakmai folyóiratban |
| saját | 4 pont | 6 pont | 9 pont | 14 pont |
| társszerző | 2 pont | 3 pont | 5 pont | 10 pont |
5. Tanulmányi részképzések, szakmai továbbképzők (max. 5 pont):
belföldi továbbképző 2 pont
külföldi továbbképző 4 pont
részképzés/Erasmus 5 pont
6. Diákszervezeti tevékenység (max. 7 pont):
vezetőségi tag - országos 7 pont
- helyi 6 pont
aktív tag 3 pont
tag 1 pont
7. A pályázathoz leadott indoklás, vagy a kuratórium előtti személyes meghallgatás (max. 30 pont)
Pontazonosság esetén a tanulmányi átlagot vesszük figyelembe.
Elérhető maximális pontszám 100 pont.
» vissza



