NMD Press Par Sor StudInfo NMeD
Fooldal

Nyári alkotótábor Élesden

Diák/Ifjúsági hírek - 2009. szeptember 27.
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Élesden a hagyományos nyári alkotótábort. A pénteki zárónapon a Művésztelepen készült munkákból nyílt kiállítás az egykori katolikus  iskola termeiben.

         Szerencsét hozott a tizenhármas szám  az  idei  művésztelepen részt vevő alkotóknak, hiszen a július 24-én kezdődő és egy hónapon  át  tartó  alkotótáborban nagyon  jó  körülmények  között festhették vászonra elképzeléseiket. Tavaly a nagy meleg sajnos a művészek munkájára  is  kihatott, hiszen csak kora reggel vagy este tudtak igazán dolgozni, de idén az egykori katolikus iskola magas, vastag falú hűvös termei menedéket nyújtottak a hőségtől, és aki bírta, akár reggeltől estig alkothatott.

Társak az értékteremtésben


        – A mostani  táborban a gyermekáldásnak  köszönhetően  kevesebben  voltunk, mint  tavaly, mert az  idejáró művészcsaládok közül  többen vagy most várják, hogy megszülessen a gyermekük, vagy még  csak  egy-két hónapos a  csecsemőjük,  és  nem  jöhettek el, mondta Bodoni Dombi Zsolt, a Művésztelep egyik résztvevője. Átlagban  9–10-en  voltunk,  akik alkottunk a  táborban. Mellettük még  két  inaktív  szobrásznő  is jelen  volt,  akik  elkísérték  a  férjeiket Élesdre, de a kisgyerekek miatt  az  alkotásra már  nem  jutott idejük. A művészek általában hozott anyagokból dolgoztak, de olyanok  is voltak közülük, akiknek a helyi látnivalók, például a református templom tornya nyújtott ihletet. Nagyon hasznos ez az élesdi  tábor, mert  habár  legtöbben közülünk Budapesten vagy a  vonzáskörében  élünk, mégis ritkán  tudunk  találkozni,  elbeszélgetni a képekről, véleményt mondani, mesélte Bodoni. Az  egy  hónap  alatt  nagyon sok  vendég,  érdeklődő  kereste fel  a  tábort.  Ezek  között  volt New York-i  és  osztrák  gyűjtő, erdélyi  galériás  vagy  fotóművész. Megtudom,  az  idei  tábort a  Nemzeti  Kulturális  Alap, valamint  néhány  anyaországi és  erdélyi mecénás  támogatta. Olajfestmények,  grafikák,  portrék,  tájképek,  szénrajzok  sorakoznak az egykori katolikus iskolában, Szász Sándor, Herman Levente, Kovács Lehel, Bodoni Dombi  Zsolt  alkotásai.  Incze Mózes  ottjárttunkkor  éppen  az utolsó  simításokat végezte  festményein.  –  Nagyszerű  dolog az,  hogy  évente  egy  hónapra így összegyűlhetünk mi, társak az  értékteremtésben,  információkat  cserélhetünk  – mondja a  festő.  – A Művésztelep  ideje alatt, amikor együtt dolgozunk, szinte meghívjuk  egymást  egyegy szellemi kirándulásra, hogy lám,  én hol  jártam, meddig  jutottam el.

Alkotóházat építenének


       Bodoni Dombi Zsolttól megtudom, hogy  a négy  évvel  ezelőtt Élesden elkezdett és háromemeletesre  tervezett  alkotóházat pénzhiány  miatt  csak  az  első szintig  tudták  felépíteni. Most azon  gondolkodnak,  hogy  esetleg  eladják,  és  vesznek  egy  házat, amiben a nyári  tábor  ideje alatt lakni tudnának. Az Élesden született  munkák  az  anyaországban  és  más  határon  túli galériákban  kerülnek majd  bemutatásra, így a Művésztelepen született  alkotásokon  keresztül a  Sebes-Körös-menti  település nevét  sokan megismerik  szerte a nagyvilágban.

 

Forrás: Bihari Napló



» vissza


Copyright www.nmd.ro 2008
All rights reserved.