Látványos programok a Diószegi Napokon
Diák/Ifjúsági hírek - 2009. október 03.
A XIII. Diószegi Napok kiemelkedő eseménye volt a nemzetközi kettesfogathajtó verseny, melynek pályája megegyezett a közelmúltbeli VB nyomvezetésével. Délután és este a tánccé, zenéé volt a főszerep.
A fogathajtó versenynek ezúttal már nem a sportpálya, hanem a Horeai (a létavértesi határátkelő felé vezető út menti) legelő adott otthont, ahol a tervek szerint egy állandó fogathajtó pályát is létesítenek. Rákóczi Lajostól, a zsűri elnökétől megtudtuk, hogy a 722 méter hosszúságú pályát a standardnak minősülő 19 + 1 kombinált akadály nehezítette, nyomvezetése pedig megegyezett a nemrég Kecskeméten zajlott világbajnoságon használtéval. Az akadályhajtást Sóvári János nyerte (Hajdúvid), 2. Bede Mihály (Diószeg), 3. Juhász József (Debrecen–Bocskaikert), 4. Kanalas György (Érábrány), 5. Galambos Nándor (Füzesgyarmat), 6. Szobonya István (Debrecen). Koszorúzás, karate, tánc Vadászhajtásban első lett Besenyei József (Nagyvárad), 2. Sóvári János, 3. Balogh Antal (Hajdúböszörmény), 4. Borsi Tamás (Debrecen–Józsa), 5. Kanalas György, 6. Oláh János (Debrecen). Díjátadás után a mezőny már a következő, a Szatmár megyei Mezőfényen rendezendő versenyről egyeztetett. Délben megkoszorúzták a római katolikus plébánia falán lévő Simonyi- emléktáblát, itt megjelent Szólláth Tibor, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés alelnöke is. A Zichy kertbeli színpadon délután elsőként a 3 danos Tulkos Romeo vezette King Do karateklub tagjai törték a deszkadarabokat és a cserepeket, de azt is megmutatták, miként lehet hárítani egy utcai támadást. A székelyhídi Control Dance Group olyan táncshowt mutatott be, melyben nem csak szalsza, szamba, vagy éppen romantikus zenére készült koreográfiák szerepeltek, de a (még) szokatlanul ható „afro-pop” is.
Népzene, könnyűzene
A román népzenét ezen a napon a Crişana csoport szolgáltatta, utána pedig következett Tóth Vera. A Megasztár című vetélkedő 2004-es győztesének saját szerzeményei elég ismeretlenként csengtek a hallgatóságnak, a hangulat akkor oldódott, amikor pár Cserháti Zsuzsa dal, és néhány világsláger került elő a repertoárból. A bukaresti Andra Adam koncertje sík playback volt, s bár már ő is szemrevaló hölgy, két-két táncos lánnyal, illetve fiúval egészítette ki a látványt, a hangsúlyt a tánc- és show elemekre téve. Megemlékeztek Michael Jacksonról is, megszólaltatva a vilásztár hangját is. Az ünnepségsorozatot mintegy 10 perces tűzijáték zárta.
» vissza



