Újévi Jazz-koncertsorozat a Posticumban
Diák/Ifjúsági hírek - 2010. február 08.
A Posticum újévi Jazz-koncertsorozatot hirdetett, melyen Magyarország legismertebb dzsesszmuzsikusai léptek volna fel. Most szombaton Emilio kezdte volna a sort, de változott a program.Január 9-én, szombaton, Emilio kiváló énekes és dobos, a beatbox (szájdobolás) technikájának is figyelemre méltó művelője lépett volna a Jazzland színpadára, míg január 29-én, pénteken Szakcsi Lakatos Béla, február 6-án pedig a Trio Midnight. Emilio? Sajnos napok óta nem tudjuk elérni. Ismerősök szerint nagy a szerelem, végre hazaérkezett a külföldön élő kedves. Nem tudja feláldozni a hétvégéjét. De lehet, hogy ez csak szóbeszéd. Az is lehet, hogy a szerény honorárium, amely a keleti végekről érkezett volna, túl kevés neki. Az is lehet, hogy a szállítónkkal félt útra kelni. Az biztos, nem lehet elérni! Ma döntenünk kellett. A közönség várja. Lakat kerüljön-e a Jazzlandre? És ne fogadfogadjukSzakcsi Lakatos Bélát és a többit, a magyar dzsessz nagyjait? Nem akarunk megsértődni, sem a nagyváradi közönségnek, sem a magyarországi művészeknek csalódást okozni. A Jazzland újra megnyitja ajtaját az újévi koncertek előtt. Emilio mielőtt megérkezett volna – rajongva várta a váradi közönség –, a múlté. Személyesen Balázs Elemér születésnapján ismertem meg, hajnalba nyúló dobszólók és dalok mellett, örömmel hívtam a Posticum újévi koncertjére. A szó elszáll, ha adott is... Elemér, a hű barát segítségünkre sietett: legyen és maradjon Váradon Jazzland! A sértődöttségből szeretet lesz – hisz új év van.
Premierkoncert
Így január 9-én 19 órai kezdettel a Balázs Elemér Group legújabb lemezének (mely 2009 decemberében jelent meg), a Memoriesnak nagyváradi premierkoncertjére kerül sor. Belépő: 10 lejes tombola. Közreműködik a várva várt, nagy formáció: Balázs Elemér (dob), Czibere József (ütőhangszerek), Balázs József (keyboard), Lamm Dávid (gitár), Soós Márton (nagybőgő), Hajdú Klára, Winand Gábor (ének).
» vissza



