Ismertető volt a felsőoktatási rendszerről
Diák/Ifjúsági hírek - 2010. április 12.
A váradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban és a Művészeti Líceumban tartott ismertetőt a felsőoktatási rendszerről dr. János Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora.
Az Eminescu főgimnáziumban tartott bemutató előtt Dr. János Szatmári Szabolcs rektor a Bihari Naplónak elmondta: „az iskolalátogatást ebben a konstrukcióban második alkalommal szervezzük meg. Idén már három váradi középiskolát kerestünk fel. A rendezvény alapvető célja a tizenegyedikes diákok tájékoztatása. Azért szólítjuk meg főként a tizenegyedikeseket, mert az elmúlt évben a mostani tizenkettedikeseknél már voltunk, továbbá mert érdemes azokat a diákokat megkeresni, akik már tizenegyedikben gondolkoznak arról, hogy milyen szakra szeretnének menni”.
Szempontok
Az Eminescu Főgimnázium magyar tagozatos tizenegyedik osztályos tanulóinak a rektor először a bolognai felsőoktatási rendszerről beszélt, hangsúlyozva, hogy Romániában minden felsőoktatási intézmény a bolognai rendszer szerint működik. János Szatmári Szabolcs kiemelte ennek a rendszernek a hátrányait és az előnyeit, ez utóbbiak között említve: az egyetemisták egy másik európai állam egyetemén is elvégezhetik tanulmányaik egy részét. Fontos olyan felsőoktatási intézménybe jelentkezni, amely mesterképzést is biztosít, illetve hosszabb távon hasznosabb a diákok számára is, ha olyan egyetemre jelentkeznek, ahova felvételizni is kell – hangoztatta a rektor.
Tandíjmentes helyek
A Partiumi Keresztény Egyetemről szólva aláhúzta: egyetlen romániai magánegyetemként tandíjmentes helyeket is biztosít a hallgatók számára, méghozzá nem is keveset, ugyanis az összes meghirdetett hely 40–45 százaléka tandíjmentes. Felhívta továbbá a fiatalok figyelmét arra, hogy kerüljék azokat a felsőoktatási intézményeket, melyeknek se akkreditációjuk, se működési engedélyük nincs.
E tekintetben pontos információkat lehet szerezni a Tanügyminisztérium és a Felsőoktatási Minőségfelügyelő Ügynökség honlapjáról (www.edu.ro; www.aracis.ro), jelezte a rektor. Az ismertetés végeztével János Szatmári Szabolcs és segítőtársai a Művészeti Líceumba mentek át előadást tartani az ottani diákoknak.
Forrás: Bihari Napló
» vissza



